TÁNCEGYÜTTES

TÁNCSTUDIO
A szenvedély mozdulatai. A mozdulatok szenvedélye.
TANFOLYAMOK
A Botafogo Táncegyüttes rendszeres tanfolyamokat tart különböző korosztályok és tudásszintek számára, a latin táncok alapjaitól a haladó technikákig.
VERSENYEK
A társulat aktívan részt vesz hazai és nemzetközi táncversenyeken, ahol a latin táncok magas szintű technikai és művészi megvalósítását képviseli.
SZÍNPADI ELŐADÁSOK
A Botafogo látványos színpadi produkciókat és teljes estés műsorokat hoz létre, amelyekben a latin táncok dinamikája és színpadi ereje jelenik meg.

A TÁRSULATUNK
A Botafogo Táncstudió több mint három évtizede képviseli a latin táncok magas szintű művészi és versenyszemléletű világát.
SZENVEDÉLY, PRECIZITÁS ÉS LATIN ENERGIA A SZÍNPADON
A Botafogo Táncstudio alapító koreográfusai/táncpedagógusai, Krizsa Mária és Horváth Zoltán több, mint 30 éve kéz a kézben dolgoznak a Botafogo Táncstudioban Az együttes működésének alapja a saját tánciskolára épülő utánpótlásképzés, amelyből a társulat tagjai és sikeres versenyzői is kikerülnek.
Egyszerre vagyunk jelen a színpadon és a versenyparketten: színházi produkcióik a Nemzeti Táncszínházban láthatók, formációs és egyéni táncosaik rendszeresen érnek el kiemelkedő eredményeket. Repertoárjuk több mint 30 koreográfiát foglal magában.
Az együttes célja, hogy a latin táncok erejét, dinamizmusát és színpadi hatását magas művészi színvonalon közvetítse a közönség felé.



































